Az új rádióamatőr engedélyek számának alakulása 1980–2025 között

Elemzés a rádióamatőr engedélyek számának alakulásáról 1980–2025 között, hazai és globális trendekkel, okokkal és javasolt megoldásokkal.

Magyarországi és globális kitekintéssel

Az elmúlt négy és fél évtized során jelentős változások történtek a rádióamatőr engedélyek kiadásának területén, mind nemzetközi szinten, mind Magyarországon. A lenti grafikon három görbén keresztül szemlélteti az újonnan kiadott rádióamatőr engedélyek számának alakulását az Egyesült Államokban (mint világtrend egyik fontos képviselője), Magyarországon, valamint egy becsült globális átlagot. Ezek összevetésével kirajzolódik egyértelmű tendencia, amely sokat elárul a hobbi jelenlegi helyzetéről és kihívásairól.

Magyarországi helyzetkép

A magyarországi adatok alapján jól látható, hogy az 1980-as évektől kezdve az új rádióamatőr engedélyek száma lassan, de fokozatosan emelkedett. Ez az időszak az analóg technika virágkora volt, amikor még nem léteztek könnyen elérhető digitális kommunikációs csatornák. Az akkori fiatalok számára a rádiózás egyfajta technológiai varázslatot jelentett, valódi, távoli kapcsolatfelvételi lehetőséget – sok esetben külföldi beszélgetőtársakkal. Az engedély megszerzése presztízst jelentett, technikai tudásról és elhivatottságról árulkodott.

Az 1990-es éveket követően, különösen a rendszerváltás után, az engedélyek száma tovább nőtt, hiszen a korábbi korlátozások enyhültek, és az emberek szabadabban foglalkozhattak ezzel a hobbival. Ebben az időszakban a hazai rádióamatőr közösség dinamikusan fejlődött: egyesületek alakultak, versenyek, találkozók, és nem utolsósorban tanfolyamok indultak országszerte.

A 2000-es évektől kezdve azonban megtörik ez a növekedés. A 2010-es évekre már egyértelműen látható a stagnálás, majd lassú csökkenés. Ennek egyik fő oka a közösség elöregedése. A korábban aktív generációk már ritkábban ülnek le a rádió elé, sokan visszavonultak vagy eltávoztak, miközben az utánpótlás szinte teljesen hiányzik. A mai fiatalokat más típusú technológiák vonzzák, amelyek gyorsabb, látványosabb, és számukra könnyebben elérhető kommunikációs lehetőségeket kínálnak, mint például az okostelefonos alkalmazások, az internetes közösségi oldalak, vagy az online multiplayer játékok.

További probléma, hogy az utánpótlás megszólításához szükséges kommunikáció is elavult. Kevés az olyan kampány vagy kezdeményezés, ami valóban fiatalbarát módon mutatja be a rádióamatőrködés izgalmát. A legtöbb egyesület internetes jelenléte gyenge, és a tartalmaik gyakran csak az idősebb, már aktív tagokat célozzák. Az iskolai szakkörök, amelyek korábban jelentős szerepet játszottak a fiatalok bevonásában, szinte teljesen eltűntek. A tanfolyamok többsége kevéssé vonzó környezetben zajlik, gyakran elavult módszerekkel, ami a mai fiatalok digitális világához szokott figyelmét kevésbé köti le.

Pedig a lehetőségek adottak lennének. Az amatőrrádiózás technikai oldala ma is lenyűgöző lehet: SDR vevők, digitális módok (például FT8, PSK, DMR), műholdas rádióforgalmazás, vagy akár ballonfelengedés és APRS nyomkövetés – ezek mind kiváló alapjai lehetnének egy modernizált, vonzó bemutatónak. A kérdés inkább az, hogy hogyan tudjuk mindezt megmutatni a fiataloknak.

A válasz részben a módszerek megújításában rejlik. Fiatalokat nem lehet meghívni „csak úgy” egy rádióklubba. Előbb el kell jutni hozzájuk a saját platformjaikon: YouTube-videók, TikTok-ismeretterjesztés, középiskolákba szervezett interaktív bemutatók, modern eszközök kipróbálásának lehetősége, versenyszerű kihívások (például ki épít jobb antennát egy adott környezetben). A siker kulcsa a közösség nyitottsága, az önkéntes oktatók kreativitása, és az a képesség, hogy a rádiózás hagyományát képesek legyünk „új ruhába öltöztetni”.

Az új rádióamatőr engedélyek számának alakulása 1980–2025 között

A globális trend

A nemzetközi tendencia szorosan követi a magyar mintát, de nagyobb volumenben. Az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban – a három legnagyobb amatőr közösséggel rendelkező országban – a rádióamatőr engedélyek száma az 1980-as évektől egészen a 2010-es évek elejéig folyamatosan nőtt. Ennek oka egyrészt a nagyobb népesség és az aktív támogatás volt, másrészt az, hogy több országban a rádióamatőröket bevonták például a katasztrófavédelembe, ahol fontos szerepet játszanak vészhelyzeti kommunikációban. Ez a társadalmi hasznosság hozzájárult a hobbi megbecsültségéhez is.

A 2010-es éveket követően azonban ott is lassú visszaesés indult. Az okok hasonlók: az internet uralma, a fiatalok érdeklődésének megváltozása, valamint a rádióamatőr közösségek belső zártsága, ami sok helyen akadályozza a vérfrissítést. Ugyanakkor pozitív példák is akadnak: több országban indultak államilag támogatott, modern formában zajló ifjúsági programok, rádióamatőr iskolai projektek, és egyes klubok komoly YouTube- vagy TikTok-jelenlétet építettek ki, amelyeken keresztül új, fiatal tagokat tudtak megszólítani.

Merre tartunk?

A rádióamatőrködés jövője nem reménytelen – de szükség van tudatos és korszerű válaszokra. Magyarországon kulcsfontosságú lenne a közösségek megnyitása a fiatalok felé, az iskolai együttműködések újjáélesztése, és a technikai fejlődés nyújtotta új lehetőségek beépítése az oktatásba és közösségi életbe. A hobbi legnagyobb ereje ugyanis ma is ugyanaz, mint régen: az önálló alkotás öröme, a távoli világokkal való kapcsolatfelvétel izgalma, és az a közösségi élmény, amely valódi barátságokat szül, országokon és generációkon átívelően.

Ha ezeket az értékeket képesek vagyunk úgy bemutatni, hogy azok megszólítsák a mai fiatalokat, akkor a rádióamatőrködés előtt ismét lehet egy új, aktív korszak – immár digitális színekben.

Baofeng DM-32UV – Beáldozott hangminőség a tudás oltárán

Baofeng DM-32UV – Beáldozott hangminőség a tudás oltárán

A Baofeng DM-32UV egy elsőre impozáns, robusztus kézi rádió, amely a belépő szintű DMR rádiók között rendkívül vonzó funkciókészlettel érkezik. Bár papíron egy kiváló ár-érték arányú készülékről van szó, a használat során kiderül, hogy kompromisszumokkal is számolni kell – különösen a hangminőség terén.

Baofeng DM-32UV

Külső kialakítás és használhatóság

A DM-32UV első benyomásra olyan, mintha nem is rádiót, hanem egy taktikai eszközt tartanánk a kezünkben – masszív felépítésű, sőt, már-már „fegyvernek is beillik”. A készülékház anyaga tartós, a fogása pedig határozottan kényelmes. A gombok elhelyezése logikus és jól kezelhető, ami gyors tanulást tesz lehetővé még kezdők számára is.

Kiemelendő a szép és jól olvasható kijelző, amely nemcsak informatív, de testreszabható is – színezhetők, az egyes elemek – így a felhasználó saját igényeire szabhatja a kezelőfelületet.

A mikrofon pozíciója viszont komoly kritikát érdemel. A rádió mérete miatt a mikrofon – bár nem a legalsó peremre került – olyan alacsonyan helyezkedik el, hogy természetes testtartással szinte lehetetlen úgy használni, hogy a mikrofon a száj közelébe essen. Emiatt a felhasználónak egy meglehetősen furcsa kéztartást kell felvennie, ha jó bemeneti hangminőséget szeretne elérni. Ez a probléma különösen zavaró, ha a rádiót mellkaspánton hordják. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a normál menü legmagasabb mikrofon erősítés (Mic Gain) beállítása sem elegendő – csak az „admin” módban elérhető, haladó Mic Gain opció feltolásával érhető el kielégítő hangszint.

Baofeng DM-32UV

Hangminőség

A hangminőség a készülék egyik gyenge pontja. A beszéd bár érthető, a hang torzított és túlvezérelt hatást kelt. Hiányzik belőle az öblösség, és különösen a mély hangok, amitől a forgalmazás természetesebb és kellemesebb lenne. Ez a fajta hangkarakter fárasztó lehet hosszabb idejű hallgatás esetén, és kevésbé alkalmas olyan helyzetekre, ahol az audio minőség kulcsfontosságú. A hang tisztaságán valamelyest lehet javítani, ha az „admin” módban drasztikusan visszavesszük a RX Volume értékét mind a digitális, mind az analóg sorban. Ez esetben zajosabb környezetben a rádió halkabb lesz, cserébe a hangja valamivel szebb, de a tökéletestől még így is messze van.

Funkciók és rádiós képességek

A DM-32UV digitális (DMR Tier II) és analóg FM módot is támogat, ami lehetővé teszi a vegyes használatot. A GPS modul pontosan működik, a roaming funkció pedig zökkenőmentesen vált hálózatok között – ezek különösen értékes képességek ilyen árszinten. Az APRS adás és vétel is támogatott, bár teljes kihasználásukhoz némi technikai háttérismeret szükséges.

A készülék különösen erőssé válik a repülési sávok támogatásával: AM frekvenciák is menthetők és elnevezhetők, ami ritka és hasznos extra.

A zónakezelés kissé korlátozott – egy zónába viszonylag kevés csatorna programozható –, ugyanakkor a készülék sok zónát képes kezelni, így a korlát végső soron inkább rendszerezési kérdés.

Az admin mód külön említést érdemel: itt a felhasználó mélyebb rendszerparamétereket is állíthat, beleértve az említett Mic Gain finomhangolást, vagy akár különböző rendszerjellemzők viselkedését.

Baofeng DM-32UV

Akkumulátor, töltés és tartozékok

Töltés terén a Baofeng DM-32UV kellemes meglepetést tartogat: a modern USB Type-C töltés mellett klasszikus dokkolós, „beleállítós” töltő is a csomag része, így mind az otthoni, mind a terepi töltési megoldások biztosítottak.

A gyári akkumulátor kapacitása 2500 mAh – normál használattal egy napot simán kibír, de DMR és GPS használat mellett erősebben merül. Hosszabb kitelepülésekhez érdemes lehet nagyobb vagy tartalék akkuval is készülni.

A csomag tartalmaz egy bőrhatású tokot is, övcsipesz azonban nem jár hozzá. Az antenna kétsávos és robusztus kialakítású – jól teljesít, a szokásos Baofeng-szintnél egy fokkal jobbnak érezhető.

Programozás és szoftver

A DM-32UV saját CPS szoftverrel programozható, amely meglepően részletes és jól konfigurálható. Import-export funkciók is rendelkezésre állnak, így könnyen másolhatók beállítások más készülékekre vagy menthetők biztonsági másolatként. Pozitívum, hogy a korábbi analóg Baofeng modellekhez használt programozókábel is használható vele – ez költségkímélő és kényelmes.

Hivatalos műszaki adatok (részlet)

  • Frekvenciatartomány:
    • VHF: 136–174 MHz
    • UHF: 400–470 MHz
    • Repülési sáv (AM vétel): támogatott
  • Teljesítmény: 1W / 5W / 8W
  • Csatornák száma: 4000
  • Zónák száma: 250
  • Akkumulátor: 2500 mAh Li-ion
  • Kijelző: színes LCD, testreszabható
  • DMR Tier II támogatás
  • GPS / APRS: támogatott (RX+TX)
  • Roaming funkció: van
  • Programozás: saját CPS szoftver + kompatibilis az analóg Baofeng kábelekkel
  • Töltés: USB-C + dokkolós töltő

Összegzés

A Baofeng DM-32UV erőteljes funkcionalitást kínál rendkívül baráti áron. A DMR képességek, GPS, APRS, roaming és repülési sáv vétel olyan funkciók, amelyek sokkal drágább modellekre jellemzők. A testreszabhatóság szintje szintén meglepően magas – főleg az admin mód miatt.

A kompromisszumot azonban a hangminőség és a mikrofon ergonomiája jelenti, ami miatt nem mindenki számára lesz ideális választás. Ha ezekkel a kompromisszumokkal együtt tudsz élni, akkor egy sokoldalú, „komolyabb” kézi rádióhoz jutsz hozzá, akár első DMR készülékként is.

MMDVM HotSpot dedikált FIX IP címmel

MMDVM HotSpot dedikált FIX IP címmel, de hogyan?

Előző hírlevelemben elmondtam, hogyan lehet az MMDVM HotSpotot Wireless kapcsolat nélkül használni vezetékes módban. Most azt beszéljük át röviden, hogyan lehet pár lépésből a HotSpotnak dedikált FIX IP címet adni.

1.) lehetőség:
Ha a saját routerünkben rezerválunk egy IP címet a HotSpotnak. Ehhez ismernünk kell a HotSpot MAC címét, melyet a modem webes felületén találunk meg, ahol a Wi-Fi-t tudjuk konfigurálni.

Ezt a mac címet kell hozzárendelni, egy a routerünk által kezelt (DHCP) IP cím tartományába tartozó IP címhez, melyet innentől kezdve a HotSpot fog használni mindaddíg amíg:
– nem töröljük a rezerválást
– routert nem cserélünk
– raspberry pi-t nem cserélünk.

***ha vezetékesen használjuk a HotSpotot, akkor nem látjuk a felületen a vezetékes kártya adatait, ezek kiolvasását később taglalom.

Ez a beállítási menüpont eszközönként eltréthet, de a logikája mindig, minden eszközön ugyanaz. Fontos, hogy a router csak az általa kezelt DHCP tartományból tud IP címet rezerválni. Mit jelent ez? Ha a routerünk a 192.168.0.100 – 192.168.0.200 tartományból oszt címeket a bejelentkező eszközöknek, akkor a Hotspot is ebből a tartományból fog kapni egy „fix” címet, nem kérhetek neki pl. 192.168.0.10-es címet. Miért probléma ez? Tulajdonképpen nem probléma, csupán ha valaki egy picit adni szeretne a saját hálózatának a struktúrájára akkor az a szokás, hogy:

Router: 192.168.0.1
Fix IP címmel ellátott eszközök: 192.168.0.2 – 192.168.0.20 (pl.: nyomtatók, NAS, kamerák, szerverek, AP-k, hálózati esztközök, stb…)
Kliensek: 192.168.0.100-192.168.0.200

Így szépen struktúrálva van a hálózatunk.

2.) lehetőség
Inkább manuálisan adjunk a HotSpotnak egy dedikált címet, a DHCP tartományon kívülről, így minden eszköz a  helyén maradhat az IP struktúrában, és a routerbe se kell belepiszkálnunk.

Hogyan tegyük ezt?

– töltsünk le a gépünkre (Windows esetén) egy PUTTY nevű kis alkalmazást, ez fog segíteni kapcsolódni a HotSpothoz. Aki esetleg Linuxot használ ott az SSH kliens adott. A letöltött PUTTY-ot nem kell telepíteni, 1db .exe file az egész Másoljuk bele egy mappába, más dolgunk nincs vele.

– derítsük ki, hogy jelenleg milyen IP címe van a HotSpotnak?! Ha nem tudjuk, akkor megnézzük a Hotspot kijelzőjét, ott lesz az IP címe.

– konnektáljunk a hotspothoz: nyissunk egy command ablakot, és navigáljunk abba a mappába, hova a PUTTY nevű alkalmazásunkat tettük, majd adjuk ki a következő parancsot:
putty -ssh pi-star@192.168.X.X (az IP cím helyére a Pi-Star IP címét ell írni)

pi-star

A kapcsolódás alkalmával a felugró ablakban az „ACCEPT” gombra kell klikkelni, majd be kell írnunk a Pi-Star jelszavát, ami alapértelmezetten: raspberry

Ha sikeresen beléptünk, akkor le kell vennünk az írásvédelmet a pi-star rendszerkötetről, anélkül nem tudunk belenyúlni. Adjuk ki a következő parancsot:

sudo mount -o remount,rw /

pi-star

Ezt követően beállítjuk azt az IP címet, amit szeretnénk, hogy a Pi-Star használjon.

Adjuk ki a következő parancsot:
sudo nano /etc/dhcpcd.conf

pi-star

Majd módosítsuk a megnyíló file-t a minta szerint, adjuk hozzá a következő sorokat:

pi-star

PL.:
interface wlan0 static ip_address=192.168.1.10/24 static routers=192.168.1.1 static domain_name_servers=8.8.8.8 8.8.4.4

Itt az IP cím, a korábbiakban taglaltak alapján, egy a DHCP tartományon kívüli IP cím legyen lehetőség szerint. CSAK az IP címeket alakítsuk a saját hálózatunkhoz, a többi paramétert hagyjuk úgy!

Ha a beállítás kész, mentsük el! CTRL + X, és a mentésre mondjuk IGEN-t.

pi-star

Ha a beállításokkal végeztünk, állítsuk vissza a rendszer írásvédettségét:

sudo mount -o remount,ro /

pi-star

Ezt követően indítsuk újra a HotSpotot!

sudo reboot

Ha mindent jól csináltunk, akkor a HotSpot indulása után már a beállított fix IP címmel fog a HotSpot dolgozni és innentől mindig ezen fogjuk elérni!

Mi a helyzet, ha vezetékes hálózaton van a HotSpot?

Az aktuális IP címét a kijelzőről leolvashatjuk. És ha nincs kijelző? Ha nincs kijelzőnk, akkor a fentebb írt megoldással derítsük ki (pl. routerből kiolvashatjuk), hogy mi az IP cím, majd ezt követően kapcsolódjuk a fenti módon a Pi-Starhoz. 

A Pi-Starba belépve, mindent a fentebb leírtak alapjn kell elvégezni vezetékes hálózati kapcsolódás esetén is, egyetlen különség van, hogy a megadott konfigurációs file-ban nem a wlan0 interfészre kell hivatkozni hanem az eth0-ra. Hogy is néz ez ki?

pi-star ip konfig

interface eth0 static ip_address=192.168.1.10/24 static routers=192.168.1.1 static domain_name_servers=8.8.8.8 8.8.4.4

FIGYELEM!
Akár egyszerre is konfigurálható a WLAN és a LAN interfész, ez teljesen megengedett. Ebben ez esetben kettő IP beállítási blokk szerepel a konfigurációban:

interface wlan0 static ip_address=192.168.1.10/24 static routers=192.168.1.1 static domain_name_servers=8.8.8.8 8.8.4.4

interface eth0 static ip_address=192.168.1.20/24 static routers=192.168.1.1 static domain_name_servers=8.8.8.8 8.8.4.4

Ebben az esetben arra kell figyelni, hogy véletlenül se ugynazt az IP címet adjuk meg mindkét interfésznek, még akkor sem ha egyik használaton kívül van!

Fentebb leírtak alapján mindenki fix elérhetőségűvé tudja varázsolni a HotSpot-ját! 

Sok sikert, csak ügyesen!
Ha kérdésed merülne fel, tedd fel a fórumban!
A módosításokat mindenki csak saját felelősségére vegezze!

HA7LCA

ha7lca@breko.hu

MMDVM HotSpot (Raspberry Pi Zero/Zero 2W) Wireless nélküli használata.

MMDVM HotSpot) Wireless nélkül

  Az utóbbi időben sokszor belefutottam abba, hogy az általam használt MMDVM HotSpotok leszakadtak a Wi-Fi-ről, instabillá váltak, hangzásban bugyogtak és egyéb anomáliák történtek. 
  Elkezdtem keresni az okokat, különböző teszteket végeztem:
– rendeltem új Pi Zero-t
– rendeltem új modemet
– cseréltem AP-t
– Multi SSID-ket hoztam létre amit csak a HotSpot használt, MAC cím szűréssel, hogy véletlenül se tévedjen oda más.
– a HotSpotot 50cm-re tettem az AP-től. A jelszint -45db lett ami kiváló, de a probléma továbbra is fennállt. 
– írtam egy kis monitoring Scriptet ami 30mp-ként megszólította a HotSpotokat, és ha nem válaszolt, akkor e-mailt küldött, ebből összeállt hogy a HotSpot  mennyire stabil vagy nem. Volt olyan nap, amikor 100 levelet is kaptam, hogy csomagvesztés törétnt a hálózati teszteléskor. (Megj.: semmilyen más eszköz nem szakadozott le, mondjuk a többség 5GHz-et használ)
– igaz, ez egy sűrűn lakott terület és sok a Wi-Fi sugárzó, 1-1 csatornán akár többen is csücsülnek, de 50cm-ről talán illenék stabilnak lenni.
– a HotSpotok Wireless érzékenysge kb. a 0-hoz konvergál. Wi-Fi6-os eszközről, 2,4GHz-en, 1 db szobaajtón  keresztül a jelszint -80db-re esett le.

Na ekkor mondtam, hogy ebből elég, és oldjuk meg vezetékesen ezeket az itthoni HotSpotokat. Gondoltam veszek micioUSB LAN kártyát, bedugom és ennyi. De mielőtt beleugrottam volna, kicsit utánaolvastam. A megoldás végül valóban ennyi, de nem mindegy milyen microUSB kártyát használsz, mert a Raspberry Pi Zero nem támogat mindent, és ha nem vagy penge a Linux driver teleptésben akkor eléggé mellényúlhatsz.

MMDVM HotSpot

Akkor milyen kártya is a jó és stabil? Több is van, de én ezt javaslom, mert ez a tuti: Realtek RTL8152/RTL8153 chipsettel szerelt kártyák.

Egy ilyen kártya kb. 2.500,- Ft, a Pi Zero azonnal felismeri (újraindítás után – Plug and Play) és már megy is a HotSpotod vezetékes hálózatról stabilan.

Én a Gembird NIC-MU2-01 kártáyit használom.

Gembird USB lan
Gembird usb LAN


Tökéletesen működnek, nem igényltek konfigurációt, a HotSpot stablilitása 100% lett. Kommunikáció alatt a BER (csomagvesztés) 0,1% volt általában. Akivel beszélgettem, bugyogást vagy egyéb rádiós anomáliát nem tapasztalt irányomból.

Azóta mindegyik HotSpotom itthon vezetékesen van csatlakoztatva és stabilan működnek. Javaslat: a vezetékes átállás után a Wi-Fi konfigurációt töröld a Pi Zero-ról, és kapcsold ki az Auto AP módot! Ha Wi-Fi is meg vezetékes kapcsolat is van, az tapasztalatom szerint csak ront a helyzeten. Ha fix IP címet szeretnél adni a Pi-nek az is megoldható, de ahhoz ici-picit ismerni kell a Linuxot. 🙂

[PROBLEM SOLVED]

Duplex MMDVM Hotspot modem, UHF/VHF + OLED + beépített antenna Raspberry Pi Zero W-hez

Tapasztalatok, a forgalomban lévő HotSpotok közül egy típussal, aminek jellegzetessége az eddigiekkel ellentétben, hogy duplex kommunikációt kínál Pi Zero alapon, és nincs külső antennája.

A modem nagyon ígéretesnek hangzik, meg is érkezett aránylag hamar. Gondoltam gyorsan össze is rakom, és használom. Az összerakáskor amivel lesőként szembesültem, hogy az OLED kijelző lábait meghagyták, én pedig szeretek olyan Pi lapot használni amin már rajta van a tüskesor. Így nekem „heggeszteni” kellett, hogy a tüskék ne érjenek össze. Aki olyan lapot használ, amibe maga forrasztja bele a tüskéket ott ez a probléma nem fog fennállni.

Ezt követően az összerakást illetően már más akadályozó tényező nem volt, szépen összeállt a dolog. Én a WPSD-t szeretem használni, mert nem csak a Brandmeister hálózatot támogatja, hanem más hálózatokhoz való csatlakozásra is jó, pl. TGIF, stb. Sőt időben tudok egyszerre több hálózathoz kapcsolódni a segítségével.

A felprogramozáskor is minden rendben volt, szépen be lehetett mindent a szokásos módon állítani, bejelölni, hogy Duplex modemről van szó, és egyéb paramétereket is probléma nélkül elfogadott. Figyeltem arra is, hogy jól elkülönítsem a felmenő és a lejövő frekvenciákat. 430.150Mhz és 439.850MHz lett a beállítás. A konfigurálst követően, írta, hogy a BrandMesiter hálózatára felcsatlakozott, és a Brandmeister Dashbordon is ott volt a HotSpot bejelentkezve, a Slotjai éltek, be lehetett állítnai rajtuk az esetleges statikus TG-ket, minden úgy működött, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és nem kellett hozzá közel 20.000,- Ft-ért egy Raspberry Pi 3B+.

A következő lépés a ráidó(k) felprogramozása, hogy használják a HotSpotot. No itt jöttek igazán az érdekességek. Több rádióm van, általávban azt használom amelyikhez aznap éppen kedvem van. Felprogramoztam a HotSpotra mindegyiket, és jöhetett a teszt.

  1. Rádió: Alinco DJ-MD5
    A HotSpottal hajlandó volt együtt működni aránylag, bár nem éreztem stabilnak a dolgot. Volt, hogy 2x kellett PTT gombot nyomni, hogy csatlakozzak, volt, hogy PTT nyomás után csak 4-5mp múlva kezdtem el visszahallani magam a kontroll rádión, és volt egy-egy periódus, amikor azt mondta a HotSpot, hogy sztrájkol. Hát ez így nagyon nem jó gondoltam, és a teszt kedvéért visszatettem Simlex módba, de ott sem volt meggyőző a működése sajnos.
  2. Rádió: Hytera BP365
    A kis Hyterával egyetlen percig sem sikerült kapcsoaltba lépnie, sem duplex, sem simplex módban. Egyetlen alkalommal csippant meg a rádió, hogy felvette a kapcsolatot a HotSpottal, de a kommunikáció már nem ment. Gondoltam túl érzékeny a Hytera hozzá, s nem erőltettem.
  3. Rádió: Baofeng DM-1701
    A Baofeng DM-1701-re nem lehet azt mondani, hogy márkás, igen érzékeny- és precíz alkatrészekből lenne összerakva, hiszen nincs belőle két egyforma alkatérszekből összerakott darab. Gondoltam nem lesz vele baj. Részben igazam is lett. A Baofeng egyből használni kezdte a TS1 csatornát. Ahogy a PTT gombot megnyomtam már ment is adásba. Óh mondom ez remek. Jöhet a TS2. A Baofeng itt mondta, hogy nem tudja felvenni a kapcsolatot a HotSpottal. Ha átraktam simplexbe, ott alapból csak TS2 van, és ez esetben sem sikerült a kapcsolódás.

A duplex modemet rátettem egy Raspberry Pi 3B+ lapra is, ott is ugyanezek voltak a tapasztalataim.

3 különböző típusú, értékű- és tudású rádióval, Pi Zero és Pi 3B+ alapon próbáltam ki ezt a modemet, de egyszer sem sikerült teljességgel működésre bírni. A rádiós varázsládikómban, volt még egy klasszikus simplex modem, azt tettem rá a Raspberry Pi Zero-ra, és láss csodát azonnal működött vele mindegyik rádió hiba nélkül.

Összegzés

A magam részéről nem javslom senkinek ezt a modemet. Persze ha valaki kísérletező kedvű akkor próbálkozhat vele, én bedobtam a ládába… majd lebomlik 🙂
Persze az is lehet, hogy én fogtam ki egy szerencsétlen példányt, és a többi úgy működik ahogy kell, de mégegy darabot ennek igazolása végett nem fogok vásárolni. MEgerősítést nyert bennem, hogy a legstabilabb az MMDVM Simplex HotSpot (egy szarvú), abban egyik rádióm tekintetében sem ért még csalódás. sem itthon, sem utazás során mobilneten keresztül, Power Bankról üzemeltetve, sem sehogy máshogy.

×
Verified by MonsterInsights